Hirdetés:

Máris irtják a szigetvári vár fáit?

Berkecz Balázs szigetvári főépítész és az Együtt politikusa szerint napokon belül nekiállnak Zrínyi egykori várában kivágni a fák majdnem felét. Nyílt levélben fordult Lázár Jánoshoz. Hogy van ilyen terv, arról már írtunk.

szigetvári vár1Berkecz Balázs most a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult. Nyílt levelében rávilágít arra: a kormány egyáltalán nem egyeztette fejlesztési elképzeléseit a várossal, ezzel pedig helyi jogszabályt sért. Több helyi szabályozással is ellentétes például a várban álló 65 fából 27-et kivágni, márpedig ezt tervezik. Sőt, Berkecz úgy értesült, hogy ennek hamarosan neki is láthat a kivitelező.

Berkecz és a Szigetvári Emberekért Egyesület vezetői azt kérik Lázár Jánostól: mielőtt a kormány egyetlen fát is kivágat a várban, mutassák be a Nemzeti Várprogram Szigetvárra eső részét a város polgárainak és tervtanácsának.

A levél teljes terjedelmében:

Tisztelt Miniszter Úr!

Mint Ön előtt is ismeretes Magyarország és Szigetvár idén ünnepli 450 éves évfordulóját annak, hogy 1566-ban Zrínyi Miklós, a szigetvári hős beírta magát Európa történelmébe, azzal, hogy Sziget várkapitányaként 2500 magyar és horvát katonával megállította Szulejmán szultán százezres seregét. A legnagyobb török szultán nem érhette meg a vár elfoglalását: az ostrom vége előtt elhunyt. Zrínyi több mint egy hónapig tartó ádáz ostrom ellenére a megadás helyett a végsőkig való küzdelmet választotta: szeptember hetedikén a belső várba visszahúzódó 200 katonája élén kitört a várból, a Magyarok Főnixe ezzel adott egész az egész világnak példát áldozatos hazaszeretetből.

Számunkra, a Leghősiesebb Város címmel kitüntettet település polgárai számára a 2016-os év Szigetvár várossá nyilvánításának 50 éves évfordulóját is jelenti, melyet szintén méltóképpen illik megünnepelnünk.

Örömmel értesültünk arról, hogy 2015. július 21-én a Magyar Kormány úgy döntött, hogy támogatja és kiemelt célnak tekinti a Nemzeti Várprogram megvalósítását, így a Program részét képező kiemelt jelentőségű, a nemzeti kulturális örökség körébe tartozó, állami tulajdonú szigetvári vár felújítását is.

Örömmel értesültünk arról is, hogy tavaly novemberben a Magyar Kormány – megfogalmazva minden magyar tiszteletét Zrínyi Miklós várkapitány és a szigetvári hősök példaértékű helytállása, cselekvő hazaszeretete és közössége iránt, kifejezésre juttatva a nemzet elkötelezettségét Zrínyi Miklós életének, hagyatékának és tettének megismerése, ápolása irányában, célul tűzte ki, hogy a szigetvári ostrom története, üzenete és dicsősége széles körben ismertté váljon, és példaként szolgáljon a nemzet társadalmi és gazdasági életében egyaránt – az 1566. évi szigetvári ostrom és az ott tanúsított hősies helytállás, valamint Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója emlékére a 2016. évet „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” emlékévvé (a továbbiakban: emlékév) nyilvánította.

Szigetvár Város Önkormányzata a maga részéről mindent igyekezett megtenni: saját költségén megterveztette a már meglévő, 2015-ben saját beruházásában megépült fogadóépülethez és az Andrássy-kastélyhoz kapcsolódó kiállítótér térszín alatti bővítését, és elvégeztette a beruházáshoz szükséges régészeti feltárást is annak érdekében, hogy a kormányzati pénzek megérkezte után azonnal indulhasson az építési munka.

A Szigetvár Emberekért Egyesület vezetőiként, a szigetvári emberek képviselőiként igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy az Ön kollégái (beleértve a Forster Központ és a Kormányhivatal munkatársait is) legyenek bevonva a folyamatba, így meghívót kaptak a várostól a 2015. december 21-i tervtanácsi ülésre is, ahová Şakir Fakılı, a Török Köztársaság budapesti nagykövete is eljött, de az állami szervek részéről a legnagyobb sajnálatunkra nem jelent meg senki.

Önök sajnálatos módon tervtanácsi szinten nem foglalkoztak a szigetvári fejlesztési elképzelésekkel, nem egyeztettek a kormányzati fejlesztési elképzelésekről a szigetváriakkal, ami nem csak azért lett volna fontos, mert hasznos tanácsokat kaphattak volna a tervtanácstól, hanem azért is, mert ezt a helyi településképi jogszabály is előírja.

Most ott tartunk, hogy a korábbi kormányzati döntésekkel ellentétben idén legfeljebb a várban lévő vészhelyzet elhárítása valósulhat meg és a várban ma álló 65 fából 27-et és az összes cserjét (kb. 40 növényt) vágnának ki a Forster Központ irányításával egy helyi természetvédelmi rendelettel ellentétes módon, egy olyan – az önkormányzati tervtanáccsal sem egyeztetett – várfejlesztési koncepció miatt, amely szerint az egységes várszerű megjelenés erősítésére törekszenek a Forsternél, és amely elképzelés fontos eleme a vár térkapcsolatainak, terepfelületeinek láthatóvá tétele, amihez a jelenlegi növényállomány ritkítására volna szükség.

Sajnos a Forster Központ beruházói több korábbi önkormányzati döntést is figyelmen kívül hagytak, ugyanis a szigetvári vár természetvédelmi terület helyi védetté nyilvánításáról szóló 32/2011. (X.28.) önkormányzati rendelet alapján csak a Duna-Dráva Nemzeti Park engedélyével lehet fákat kivágni a várban és a körülötte lévő 27 hektáros parkban.

Ráadásul Szigetvár elfogadott fejlesztési koncepciója és városfejlesztési stratégiája szerint is a település zöldfelületi rendszerének legfontosabb elemei az Almás-patak vonalát követő területek: a vártól északra eső erdőterületek, a várban és a vár körül található fák és gyönyörű erdőterületek jelentik a település zöldfelületi rendszerének magját.

Az elfogadott településfejlesztési koncepció megalapozó munkarésze szó szerint így fogalmaz: “Szigetvár kimagasló zöldterülete a Várkert, melynek súlyponti elhelyezkedése, nagyságrendje, botanikai és építészeti (Vár) értéke teszi országos jelentőségűvé, a városlakók és a városba látogatók kedvelt pihenőhelyévé.”

És mindehhez jön még az, hogy 2013-ban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal KEF-1291-4/2013. iktató számú határozatával gyógyhely minősítést is kapott a szigetvári vár és környezete, ami szintén egyfajta kötelezettséget és védettséget jelent. A szigetvári gyógyhely minősítése elsősorban a levegő kiemelkedő minőségének szól, ami nem vonatkoztatható el a fák lététől.

A fentiek ellenére úgy értesültünk, hogy napokon belül megkezdhetik a Forster Központ által megbízott vállalkozók a szigetvári várban álló védett fák kivágását egy a birtokunkba került, de már július 18-án kelt, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója által írt levélre hivatkozva. Ez a levél nem felel meg a Szigetvári vár környéke Természetvédelmi Terület helyi jelentőségű védett területté nyilvánításáról szóló 32/2011. (X.28.) szigetvári önkormányzati rendeletnek, amelynek 2.§ (6) bekezdése szerint a várban és a várparkban tervezett tevékenységek végzéséhez a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának engedélye szükséges. És itt az engedély szó lényeges, hiszen nem engedélyt adott, hanem mindössze egy szimpla levelet írt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője. Ráadásul telefonos megkeresésünkre a Duna-Dráva Nemzeti Park ügyintézője azt állította, hogy nem ismerik a helyi rendeletet.

A szigetvári várban álló fák és cserjék kivágása problémás a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. Rendelet 6. § (5) szerint is, amely így fogalmaz: „A település szempontjából kiemelt szakmai, tudományos, település- és kultúrtörténeti értéket képviselő fás szárú növény kivágásának kérelmezése esetén a jegyző az eljárás megindításáról szóló értesítést öt napon belül hirdetményi úton, valamint – ha a település ilyennel rendelkezik – a település hivatalos honlapján is közzéteszi a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben meghatározott ügyféli jogok biztosítása céljából.” Tudomásunk szerint eddig ilyen kérelem nem érkezett a város jegyzőjéhez.

Tisztelt Miniszter Úr!

Nagyon sajnáljuk, hogy a jelek szerint a kormányzati szervek ennyire semmibe veszik a helyi és szakmai vonatkozású kérdéseket.

Bízunk abban, hogy a jövőben Ön és kollégái is jobban a szívükön viselik majd a szigetvári vár rekonstrukciójának ügyét és valóban együttműködnek minden érintettel a felújítás mielőbbi és sikeres befejezése érdekében.

Ennek érdekében kérjük, hogy Szigetvár város településképi védelméről és az önkormányzati tervtanács működtetéséről szóló helyi rendeletnek megfelelően mielőbb (mielőtt egyetlen fát is kivágnak a várban) hozzák el Szigetvárra a Nemzeti Várprogram szigetvári várra vonatkozó fejlesztési terveit és mutassák be a város polgárainak valamint Szigetvár tervtanácsának, hiszen számtalan kérdésről nincs információnk a fejlesztés volumenétől az ütemezésen át a tartalmi kérdésekig.

Szigetvár, 2016. augusztus 3.

Tisztelettel

Varga Zoltán

a Szigetvári Emberekért Egyesület elnöke, alpolgármester

Dr. Vass Péterné

a Szigetvári Emberekért Egyesület képviselőcsoportjának vezetője, önkormányzati képviselő

Berkecz Balázs

a Szigetvári Emberekért Egyesület tagja, főépítész

A cikk forrása: pecsistop.hu

Ezt a cikket olvasta már?
Hirdetés: